Rólunk

Az Under the Rainbow Óvoda és Bölcsőde (hivatalos nevén Feketerigó Alapítványi Óvoda és Feketerigó Alapítvány Családi Bölcsőde hálózat) közössége három nemzetközi helyszínt és egy kétnyelvű (magyar-angol) helyszínt foglal magában Budapest 2. kerületében, melyek magas színvonalú óvodai és bölcsődei oktatással-neveléssel várják a 14 hónapos és 7 éves kor közötti gyermekeket.

Intézményünk 2009-ben nyitotta meg kapuit, oktatási-nevelési programunkat azóta is folyamatosan színesítjük, fejlesztjük. 2021 óta programunk szerves részévé vált az ún. “erdei óvoda” (Forest School), mely keretein belül a gyermekek rendszeresen erdőt járnak, illetve az állat-asszisztált óvodai foglalkozások is. 

2021 óta az ELTE angol specializációs óvodapedagógus hallgatóinak egyik gyakorló intézménye lett óvodánk.

Óvoda

Kindergarten

Óvoda

Óvodai csoportjaink három épületben várják a 3-7 éves gyermekeket, a világ minden tájáról. Nemzetközi csoportjainkban az oktatás-nevelés elsődleges nyelve az angol, míg a kétnyelvű csoportokban mind a magyar, mind az angol nyelv jelen van a gyermekek életében.

Intézményünk minden szempontból gyermek- és családközpontú, a szülőkkel szorosan együttműködve dolgozunk a gyermekek fejlődésén. A játék a korai gyermekkor legfontosabb fejlesztő tevékenysége, ehhez igazodva a korai tanulásnak-fejlesztésnek is játékalapúnak kell lennie. Egy olyan intézmény, mely családias, “otthonszerű” tanulási környezetet képes teremteni a gyermekek számára formális oktatásuk első évei alatt, erős alapokat tud biztosítani a gyermek későbbi iskolai évei számára.

Bölcsőde

Nursery

Bölcsőde

Intézményünk két helyszínen biztosít bölcsődei ellátást 14 hónapos-3 éves gyermekek számára. Bölcsődei alapelveink meghatározó része Pikler Emmi szemlélete, mely lehetőséget teremt a kisgyermekek számára önállóságuk, felfedező képességük, és mozgásigényük minél teljesebb kielégítésére.

Minden gyermek más és más, egyéni adottságokkal, személyiséggel, tanulási képességgel és családi háttérrel. Mi abban hiszünk, hogy korai tanulási élményeiket saját adottságaikhoz kell igazítani. Legfőbb célunk az, hogy egy kiegyensúlyozott, örömteli környezetben valósítsuk meg ezt a játék-alapú oktatást.

Tovább

Munkatársaink

Staff

Munkatársaink

Mind az óvodában, mind a bölcsődében szakképzett, tapasztalt munkatársakkal dolgozunk, akik munkájuknak elkötelezettek és örömmel végzik azt. Munkatársainkat végzettségük, tapasztalataik, képességeik és hozzáállásuk alapján választjuk ki. Csoportjaink kislétszámúak, lehetővé téve a pedagógusoknak, nevelőknek, hogy minden gyermekre külön-külön figyeljenek.

Tovább

A környezet

Épületeink mindegyike Budapest 2.kerületében, Budán, zöld övezetben található. Udvaraink, a közeli játszóterek és a könnyen megközelíthető erdei útvonalak kiváló lehetőséget teremtenek arra, hogy a gyerekek sok-sok időt tölthessenek a szabad levegőn. Az erdő közelsége tálcán kínálta számunkra az “erdei óvoda” programjának bevezetését is.